Mi keményen dolgozunk az Ön kapcsolatáért!



Tanácsadók

 

SEBŐKNÉ DOMAFÖLDI ZSÓFIA

 

Budapest e-mail 06 70 281 67 33

 

Sebőkné Domaföldi Zsófia Budapest kereskedelmi közgazdász életmódtanácsadó/lelkigondozó

Sebőkné Domaföldi Zsófia vagyok, 1978-ban születtem Budapesten.
2001. évtől a nyugdíjágazatban dolgozom nyugdíjbiztosítási szakügyintézőként.
2005-ben a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai karának kereskedelmi közgazdász szakát, 2012-ben a péceli Adventista Teológiai Főiskola életmódtanácsadó-lelkigondozó szakát végeztem el. Ugyanebben az évben ismertem meg későbbi férjemet, akivel 2013. februárjában összeházasodtunk. Párkapcsolatomban a tanultakat eddig sikerrel alkalmaztam. Katolikus neveltetésben részesültem, de igazából 2008-ban tértem meg egy református táborban és 2009-ben konfirmáltam.

Érdekel a pszichológia, szeretek emberekkel foglalkozni és segíteni problémáikon. Férjemmel részt vettünk egy Gyűrű-kúra hétvégén, ahol szintén gazdagíthattam ismereteimet, s amit szívesen továbbadnék jegyespároknak, vagy gondokkal küzdő házaspároknak is. Hiszem, hogy az együtt végzett munka idővel meghozza a gyümölcsét.

„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1 Kor 13, 13)